Háborús időkben gyakran lehetünk tanúi az igaz, önfeláldozó barátság példájának.

Egy ilyen történet két elválaszthatatlan jó barátról szól az első világháborúban. Együtt jelentkeztek a hadseregbe, együtt vettek részt a kiképzésen, együtt mentek hajón külföldre, és egymás mellett küzdöttek a fronton. Az egyik támadás alkalmával az egyikük a szögesdróttal borított mezőn olyan súlyosan megsebesült, hogy nem tudta visszavonszolni magát a lövészárokba. Az egész terület súlyos ellenséges tűz alatt állt, és öngyilkosság lett volna megkísérelni a megmentését. Barátja mégis meg akarta kísérelni. Mielőtt azonban a lövészárokból kimászott volna, parancsnoka visszarántotta és megtiltotta, hogy kimenjen: "Már késő, nem tehetsz érte semmit, legfeljebb téged is lelőnek." Néhány perccel később a tiszt hátat fordított neki. Erre a férfi azonnal elindult, hogy eljusson barátjához. Nem sokára támolyogva jött vissza, életveszélyesen megsebesítve, de barátjával - aki már holt volt - a karjaiban. A tiszt dühös volt, ugyanakkor mélységesen megindult. "Micsoda tékozlás!" - kiáltotta. "Ő maga halott, és nem sokára te is az leszel. Ez egyszerűen nem érte meg!" A haldokló férfi utolsó erőfeszítésével ezt felelte: "De igen ezredes! Mikor odamentem hozzá, az egyetlen mondat amit még mondott, ez volt: Tudtam, hogy eljössz értem Jim!"

Megosztás

Link: